A hetedik napon Isten szétnézett, látta, hogy mindennel készen van, amit eltervezett magának, és megpihent. Aznap nem csinált semmit - biztos olvasgatott, meg sétálgatott a kertjében, de az is lehet, hogy leheveredett az almafa alá szunyókálni -, és erről elvileg mindenkinek példát kellene vennie. A hetedik nap nálunk vasárnapra esik. Vasárnapra minden jóérzésű polgár elfárad, ha másban nem is, legalább a pénteki és a szombati estében, amikor is a jóérzésű polgár intenzív társadalmi életet él különböző közösségi helyeken, lehetőleg másnap hajnalig. A jóérzésű polgár éppen ezért tiszteli a vasárnapot, amennyiben nem kel ki az ágyból lehetőleg délutánig, bekap pár falatot (ha bír), aztán folytatja a henyélést estig, azaz a következő lefekvésig. Vannak azonban páran, akik vasárnap reggelre térnek magukhoz, és első dolguk, hogy kocsit takarítsanak, füvet nyírjanak, sövényt vágjanak, fűrészeljenek, fúrjanak, faragjanak, szereljenek, csiszoljanak, azaz zúgjanak és zörögjenek és csattogjanak. Egyesek tudniillik egy egész heti munka után így pihennek. A jóérzésű polgár ilyenkor anyázik párat a takaró alatt, aztán feltápászkodik, becsukja az ablakot, visszafekszik, és miközben próbál újra elaludni arra gondol, hogy milyen hangosan fognak sivalkodni ezek a lelkek a pokol kénköves tüzén, de azt ő hál'istennek nem fogja hallani.
