Lázár Ervin utálta a miszerinteket, én pedig utálom az idézőjelet. Pontosabban azokat, akik megerőszakolják orálisan. Az utóbbi időben rengetegen beszélnek olyanokat, hogy "idézőjelben mondom", meg "idézőjelbe téve", meg "de persze idézőjelben". Az ilyen embereknek biztosan felveszik minden mondatát, és aztán számon kérik rajtuk, vagy maguk sem gondolják komolyan, amit mondanak, vagy legszívesebben ki sem mondanák, amit mondanak, csak hirtelen nem jut más az eszükbe. Az idézőjelre vonatkozó szabály eredetileg úgy szól, hogy "a szövegbe ékelt szó szerinti idézetet általában idézőjelpár fogja közre", amely szabály az írott nyelvre vonatkozik. A beszélt nyelvre nem is vonatkozhat, mivel írásjel. És hiába kaparássza bárki négy ujjal a levegőt kétpercenként, mintha nyuszikákat bábozna, ez nem fog megváltozni. Viszont elég röhejes. Régi, és íratlan szabály, hogy előbb gondolkodjunk, aztán nyissuk ki a szánkat. Persze mindenki úgy csinál magából hülyét, ahogy akar. Ez is egyfajta személyi szabadság.